Németh Géza 1933-ban született Székesfehérváron. Gyermekéveit részben Szekszárdon, részben szülővárosában töltötte. Középiskolai tanulmányait a már államosított székesfehérvári piarista gimnáziumban végezte, majd 1951 és 1956 között a Budapesti Református Teológiai Akadémián tanult. Már ekkor aktívan részt vett egyházi és közéleti kezdeményezésekben: meghatározó szerepe volt az 1955-ben szamizdat formában terjesztett „Hitvalló Nyilatkozat” megfogalmazásában és kalandos külföldre juttatásában.
1956-ban a dunántúli Fülén szolgált segédlelkészként. Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején maga is részt vett az eseményekben, fegyvert fogott – bár azt nem használta. Rövid ideig Győrben volt segédlelkész, majd forradalmi szerepvállalása miatt 1957-ben letartóztatták, és egy évre a tököli internálótáborba zárták közigazgatási őrizetbe. Szabadulása után Monoron, majd Ócsán kapott segédlelkészi megbízást.
Ócsai éveiben kezdett publikálni az országos sajtóban – versei, szociografikus írásai és novellái többek között a Népszabadság hasábjain is megjelentek. 1963-tól 1971-ig az Érdi Református Egyházközség parókus lelkészeként szolgált, miközben Százhalombattán is végzett lelkigondozói, gyülekezetszervezői munkát. Kiemelt figyelmet fordított az iskolai hittanoktatásra és az ifjúsági közösség építésére. Szoros kapcsolatot ápolt a kor meghatározó kulturális alakjaival – barátai és ismerősei között volt Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Borsos Miklós, Déry Tibor és Csoóri Sándor is.
Szolgálata során rendszeresen utazott a határon túlra: Erdélybe, Moldvába, a Felvidékre, ahol lelkipásztoroknak és rászoruló gyülekezeti tagoknak nyújtott lelki és anyagi támogatást. Nyíltan bírálta a Magyarországi Református Egyház akkori vezetését, amiért az túl szoros együttműködést folytatott az államhatalommal.
1968-ban egyházfegyelmi eljárás indult ellene – részben adminisztratív hiányosságokra hivatkozva –, amelynek során állásából ideiglenesen felfüggesztették, majd feddésben részesítették. Szolgálata idején két új imaház építése is megkezdődött Érd peremterületein. Az egyik építkezés engedély nélküli munkálataiért magas bírságot szabtak ki rá, a másikat – a Martin Luther Kingről elnevezett félkész templomot – bontásra ítélték. Németh Géza azonban határozottan kiállt a templom megmaradása mellett, és hazai, valamint nemzetközi támogatást keresett. Többek között Ralph D. Abernathyt, az amerikai polgárjogi mozgalom vezetőjét, Martin Luther King munkatársát is meghívta, hogy áldja meg az épülő falakat.
1971-ben újabb fegyelmi eljárás következett. Az Északpesti Református Egyházmegye Bírósága 1971. augusztus 19-én hivatalvesztésre és az egyházi hivatalviseléstől való eltiltásra ítélte – ismét elsősorban adminisztratív okokra hivatkozva. Ez gyakorlatilag a lelkészi szolgálatból való kizárását jelentette. Az ítéletet szeptember 28-án a Dunamelléki Református Egyházkerület, november 13-án pedig a Zsinati Bíróság is jogerőre emelte, „megfosztva a palástjától”.
A következő közel két évtizedben – 1971 és 1990 között – műkereskedőként dolgozott, de lelkészi küldetését nem adta fel. Otthonában, majd különböző egyházi épületekben ifjúsági alkalmakat tartott, úttörője lett a kábítószerfüggő fiatalok segítésének, és továbbra is támogatta határon túli hittestvéreit. Illegális nyári táborokban és saját nyaralójában széles körű evangélizációs munkát végzett. 1987-től meghatározó szerepet vállalt az Erdélyből érkező menekültek megsegítésében.
A rendszerváltozás idején a Református Egyházi Megújulási Mozgalom egyik vezetője lett. 1990 után létrehozta a Reménység Szigete Karitatív és Kulturális Központot, az Erdélyi Gyülekezetet, a Károli Gáspár Missziói és Teológiai Intézetet, valamint a Székely Népfőiskolát. Betegszállást szervezett határon túli magyarok gyógykezelésére, és egyesületeket alapított keresztyén művészek, üzletemberek, valamint a destruktív vallási közösségek áldozatai számára. Kezdeményezte a budapesti Erdélyi Gyülekezet bekebelezését a Királyhágómelléki Egyházkerületbe – ez azonban csak 1995-ben, halála után valósult meg.
Többször kérte rehabilitációját és lelkészi státuszának helyreállítását, ám sokáig sikertelenül. 1988 decemberében a Magyarországi Református Egyház Zsinata végül határozatot hozott arról, hogy mentesíti őt az 1971-es zsinati bírósági ítélet „hátrányos jogkövetkezményei” alól. Ez azt jelentette, hogy jogilag ismét a Magyarországi Református Egyház lelkésze lett, visszakapta „a palástját”.
A rehabilitáció azonban csak részleges volt. A zsinati döntés nem nyilvánította jogszerűtlennek vagy koncepciósnak a korábbi eljárást, nem semmisítette meg az ítéletet, és nem indította újra az ügy tárgyalását. Németh Géza neve nem került be az 1989-ben rehabilitált lelkészek hivatalos listájába sem.
Élete és munkássága ma is példája a hitből fakadó bátorságnak, a társadalmi felelősségvállalásnak és a politikai és felekezeti határokon átívelő szolgálatnak.