Németh Géza saját lakásán - a Thököly út 44. szám alatt - alakult meg és működött 1972-től a Megbékélés Közössége: az a csoport, amely rendszeresen – általában hétfő esténként – összegyűlt és Németh Géza, valamint meghívott előadók bibliamagyarázatait és előadásait hallgatta és vitatta meg szabad légkörben. 1983-tól lehetőséget kapott arra, hogy a Csaba utca 3. szám alatti egyházi helyiségben tartson evangélizációs esteket elsősorban a társadalom perifériájára szorult fiataloknak. Ezekre az alkalmakra kezdtek el járni egyre nagyobb számban erdélyi menekültek is. A Csaba utcai helyiség szűkösnek bizonyult és 1990-után, az erdélyi menekültekből és, részben, a Megbékélés Közössége tagjaiból megszervezett Erdélyi Gyülekezetnek nagyobb istentiszteleti helyre volt szüksége. Így találtak rá a Magyar Pünkösi Egyház imatermére a Thököly út 46/b. szám alatt, amelyet 1992-ig, a Gyógyszergyári úti katonai létesítmény birtokba vételéig használtak istentiszteleti célokra.